Bérmálás 2024.
Isten Szentlelke azt akarja, hogy méltó módon éld az életedet!
A keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban szolgáltatta ki Pünkösdvasárnap a bérmálás szentségét 82 felkészült fiatalnak dr. Udvardy György veszprémi érsek. Ezzel a fiatalok nagykorúvá váltak keresztény hivatásukban, s egyúttal az egyház teljes jogú tagjai lettek.
Dr. Udvardy György veszprémi érsek a szentmise elején így köszöntötte a bérmálkozókat és a megjelenteket: “Én magam is ajándékkal érkeztem, hiszen magam is ajándékhordozó vagyok akkor, amikor kérésnek megfelelően örömmel szolgáltatom ki a bérmálás szentségét. Kedves bérmálandók! Nagy ajándékot kaptok, olyan ajándékot, amelyet az Úristen a teremtés kezdetén készített nektek, és a mai napon ezt oda akarja adni. Életetek legszemélyesebb pillanata ez, s mégis egy közösségi ünnep is. Ünnep ez a plébániai közösségnek, ünnep ez a családotoknak, szüleiteknek, ünnep iskoláitoknak, hitoktatóitoknak, ez az ünnep az, ami a jövőnket akarja növelni bennetek és általatok. Ezért örömmel ajánlom fel a szentmisét érettetek, családjaitokért, szüleitekért, iskoláitokért.”
A bérmálkozókat Tál Zoltán plébános atya mutatta be a főpásztornak és a jelenlévőknek. “Az idei évben örömünkre szolgál, hogy 82 fiatal kérte a bérmálás szentségét, amire a nyolc év alatt kellően felkészült, hitoktatóik szorgalmas munkájával, a szülők támogatásával elérkeztünk erre a pontra.”
A veszprémi érsek homíliájában elmondta: Mennyire szükségünk van arra, hogy jól lássunk a világban, hogy jól lássuk saját életünket, jól lássuk az embert, jól lássuk a jövőnket, kapcsolatainkat. Isten lelke segít bennünket, megajándékoz bennünket ebben.
Elhangzott: “Abban segít Isten Szentlelke, hogy fedezd fel ez az élet, amit élsz, amire ráismersz, a képességeid, a korlátaid, a vágyaid, a lehetőségeid, Istentől vannak. Isten az, aki döntött felőled. Isten az, aki téged megálmodott a teremtés kezdetén. Ismeri a tulajdonságaidat, ismeri a vágyaidat, még azt is, hogy mitől félsz, mit szeretnél elkerülni. Ismer, s azt akarja, hogy te is jól ismerd magad. Jól ismerd magad, hogy a céljaid, a terved önmagadról, a boldogságodról, az igaz legyen, az reális legyen, és soha el nem múló boldogságot jelentsen.
Nem könnyű ezt mindig felfedezni. Főleg egy olyan kényelmes világban, amelyben most élünk. Nagyon sok minden mutatja magát igazán fontosnak, boldogságra vezetőnek, s látjuk, hogy nem igaz, mert megtöri az ember méltóságát, szétzilálja a családot, szétzilálja a szülő-gyermek viszonyt, szétzilálja a plébániaközösséget, vagy éppen megrontja emberi kapcsolatainkat. Miért? Pedig igaznak tűnt, pedig méltónak tűnt. Nem könnyű. Isten Szentlelke abban akar segíteni, hogy felismerd, mit jelent méltó módon élni, amikor méltó vagy emberségedhez, az Isten által elgondolt, rólad elgondolt tervhez, és ezt ismered, eszerint akarod szabni a vágyaidat, eszerint gondolkozol a hivatásodról, eszerint akarod megismerni, értékelni a képességeidet, és döntesz, hogyan akarsz élni. Isten Szentlelke ismeretre akar elvezetni, arra, hogy méltó módon éld az életedet.”
A bérmálkozónak továbbá elmondta a veszprémi érsek: “Bármilyen nehéz helyzet is legyen, vagy bármilyen fontos feladatot látsz magad előtt, Isten Szentlelke azt akarja, hogy méltó módon éld az életedet, méltó módon ismerd magad, Isten Szentlelke abban akar segíteni, hogy bízzál az Istenben. Ő bízik benned. Nem lesz sohasem olyan pillanat, amikor azt hallanád, eddig tartott, elég, most már nem törődöm veled. Ilyen nincs. Isten végérvényesen elkötelezte magát Jézus Krisztusban. S azért, mert hiszi, hogy te méltó módon akarsz élni, mert bízol benne, ezért ő bátran rád bízza az ő küldetését. Hát kire bízod a kincseidet? Csak arra bízod rá a titkodat is, a kincsedet is, akiben bízol. Miért? Mert ő meg fogja tartani, mert ő meg fogja őrizni. Rád bízza az ő kincsét. Mi ez a kincs? Minden embert üdvözíteni akar, minden ember megváltója akar lenni, és minden embert boldogítani akar, boldog életet akar. Úgy is, hogy ezen világ keretei között, ezért a boldogságért, amit nevezünk igazságnak, szépségnek, jóságnak, áldozatnak meg kell küzdeni. De ez engedi, hogy növekedj. Ez segít abban, hogy te napról napra gazdagabb, teljesebb tudj lenni. Rád bízza azt a tapasztalatot, hogy ő szeret, hogy az Isten a szeretet. Jézus Krisztus feláldozta magát értem, érted, elküldi a Szentlelket, hogy boldog életet tudjunk élni.“– tanította a fiatalokat és az összegyűlt híveket a főpásztor.
A prédikációt követően a bérmálkozók megújították keresztségi ígéreteiket és hitüket megvallották, majd ezt követően csendben imádkozva hívták együtt a Szentlelket.
Dr. Udvardy György érsek 82 bérmálkozónak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét – a krizmával való megkenés által.
A szentmise zenei szolgálatát a Salve Regina Kórus végezte C.Tóth Zoltán orgonista-karnagy vezetésével.
A Ranolder Iskola növendékei énekszóval köszöntötték Érsek atyát, majd Tál Zoltán plébános is köszönetet mondott érsek atyának, hogy tanításával erősített és vezetett mindenkit, és azt, hogy kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Köszönetet mondott a hitoktatóknak is, akik felkészítették a gyermekeket.
Dr. Udvardy György veszprémi érsek a szentmise végén így fogalmazott: “Hálásan köszönöm mindenkinek, legfőképp a szülőknek. Kedves bérmáltak! Minden-minden rendelkezésre áll, mindent megkaptatok, hogy boldog életet tudjatok élni. Erre adom az Úr áldását!”
A teljes bérmálási szentmise visszanézhető:
https://www.youtube.com/live/o9OyfL-7Ro8?si=bIFKyIUezhOzdON_
FÉNYKÉPEK:
https://drive.google.com/drive/folders/1e_tpy58FSt8GhQdNQPyba1NxGSlhjeBz?usp=drive_link