Beszámoló a 2024-es táborainkról
Idén júliusban ötödik alkalommal szerveztük meg napközis jelleggel a keszthelyi keresztény gyerektáborokat, 2 turnusban. Az alsós táborba 40, a felsős táborba 18 gyerek jelentkezett, valamint 8 középiskolás/egyetemista fiatal segítette a munkánkat, akik közül többen mindkét táborban részt vettek.
Az alsós tábor témája József és testvéreinek története, míg a felsős táboré Önmagunk és társaink belső értékeinek megismerése volt, és kapcsolataink megerősítése az öt szeretetnyelv segítségével.
A két tábor napirendje hasonlóan alakult.
Mindennapi program volt a közös ima, amely során gitáros énekekkel dicsértük Istent, hálát adtunk a közös élményekért, és elé vittük kéréseinket.
A hétfői napot a Kis Szent Teréz Plébánián töltöttük. A lelki programokon túl az ismerkedésé, és a kiscsoportok összekovácsolódásáé volt a főszerep. Alaposabban megismerkedtünk a templom épületével, az orgonával, sőt még a tornyot és a padlást is bejárhattuk. Délután rekeszmászás, foci és méta, valamint különböző társasjátékok színesítették a programot.
A keddi nap szentmisével kezdődött a gyenesdiási Nagymezőn illetve a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolnában, ahová kerékpárral mentek a felsősök.
A nap további részében lelki programon, akadályversenyen, számháborúban gyűjtöttük az újabb és újabb élményeket.
A szerdai napot kirándulással tettük emlékezetessé. Az alsósokkal az Afrika Múzeumot, a felsősökkel a tapolcai Tavasbarlangot látogattuk meg. Mindkét táborban a balatonedericsi strandon zártuk a napot egy hűsítő strandolással.
Csütörtök délelőtt a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya templom rejtett helyeivel ismerkedtünk, délután pedig különböző kézműves tevékenységeket próbálhattunk ki a Szent Család templom kertjében: agyagozás, kosárfonás, gyertyaöntés, batikolás, festés fakorongra. A napot közös kürtőskalács-sütéssel zártuk. A felsősök közül a vállalkozó szelleműek kipróbálhatták a sátorozást a templomkertben.
A pénteki napot szintén a Szent Család templomkertben töltöttük. A lelki programok mellett a kicsik főként kézműves foglalkozással és focizással töltötték a napot, a nagyok a délelőtt folyamán a teremtett világ kincseivel, a gyógy- és fűszernövényekkel ismerkedtek közelebbről, délután pedig a nagyok csoportonként bemutatták a hét folyamán gyűjtött élményeikből megalkotott előadásaikat.
A táborok hálaadó szentmisével, majd közös bográcsozással zárultak, melyen a résztvevők családjait is vendégül láttuk.
Hálatelt szívvel gondolunk vissza a közös élményekre, Isten gondviselő szeretetének, hűségének újbóli megtapasztalására.
Hálásan köszönjük a Veszprémi Főegyházmegye nagylelkű támogatását, mellyel alsós táborunk megvalósulását segítette!
Válogatás a nyári táboraink fotóiból
https://photos.app.goo.gl/Pxs7pRNWx9i4oB8EA